Felfal minket. Nyersen és szárazon. ...és még vizet sem kér hozzá. Saját vérünkket facsarja ki belőlünk, hogy azzal oltsa mellé a szomját. ...hogy könnyebben és jobban csússzunk, hogy többet vehessen belőlünk. Mi tápláljuk testünkkel és lelkünkkel nap mint nap. ...és mikor csak csábíva vagy könyörögve néz, és mi minden erőnket összeszedve megpróbálunk ellenállni, akkor megszólal azon a nyelven, amin csak ő és mi beszélünk. A félelem nyelvén, a fájdalmak nyelvén, a csalódások nyelvén, a lustaság nyelvén, de leginkább a hit nyelvén, hogy lehet több. ...hogy van több, hogy van jobb, és hogy az jár.

Favágó, aki lemetszi az ágakat, kifordít a földből, leveri a földet a gyökerekről, majd lemetszi őket - elválasztva mindentől. Egynek hazud, hogy aztán ízekre szedve szolgáljuk: feldarabol, hogy az egyik darab asztallábként álljon, a másik meg tüzifaként égjen el. Behúzza az egészet az egészben, az Egyet egyekké teszi. Égni: célnak hazudja, mi csak átmenet. Meleget adunk, s azon megfő a leves: testünkkel és lelkünkkel tápláljuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.